Egy darabka balatoni Afrika

2012. május 04. péntek, 14:00 adminisztrátor
Nyomtatás

 Vajon hányan tudják, hol fekszik a Meru tűzhányó vagy az Arusha nemzeti park? Persze, hogy Afrikában. Csakhogy az életben nagyon keveseknek adatik meg, hogy többezer kilométert utazzanak, hogy mindezt láthassák. Pedig Afrika akár 150 kilométeres autózással is elérhető. Nem kell messzebbre menni Balatonedericsnél.

Itt alapította múzeumát Dr. Nagy Endre a neves Afrika kutató és vadászmester, akinek kalandos élete akár hollywoodi filmesek fantáziáját is megihlethette volna.
A vadak és a vadászat nagy szerelmese csendőrszázadosból lett az ötvenes évek elején a kormányvadászatok fő szervezője Báró Hatvany Ferenc a neves festő és műgyűjtő lányát vette feleségül, Alexandrát. Felesége zsidó származása miatt börtönbe kerül – egy cellába Rajk Lászlóval. Az ötvenes években Németországba emigrált és egyik vezetője lett a Frankfurt melletti Opel Zoo-nak. Egész élete a vadászat és az egzotikus állatok körül forgott.
Három afrikai gyűjtőút után végleg elhagyta Európát és Tanzániában telepedett le,
és az ország leghíresebb fehér vadásza lett. Hatalmas területeken vadászott a kormánytól bérelt földeken, melyet később megvásárolt. Itt alapítja meg a Mount Meru Zoo-t a vulkán mellett.
Jellegzetes szakálla miatt a helybeliek a „Szakállas nagy ember” nevet adományozták neki. Megalapítója az Arusha Nemzeti Parknak és az ő ötlete volt, hogy 1971-ben Magyarországon Vadászati világkiállítást rendezzenek. Tanzániában szinte az összes kitüntetés tulajdonosa, de amikor gyűjteményét hazahozta Balatonedericsre a családi kúriába itthon is megkapta a Magyar Népköztársaság Csillagrendjét. 1987-ben költözött végleg haza. Amikor 1994-ben meghalt hamvainak egy részét Tanzániában első felesége mellé temették. A nagy vadász tiszteletére 1981-ben tavat és kilátót neveztek el Tanzániában.

A ház azóta élő állatvilággal körülvéve múzeumként működik. Közel négy évtizedes gyűjtőmunka eredményként egy darabka Afrika várja a látogatókat. Rengeteg afrikai és európai trófea, a bennszülöttek használati tárgyai, fegyverei, bútorok, kultikus és népművészeti tárgyak. Nagy Endre dolgozószobájában érintetlenül állnak személyes tárgyai, kedvenc puskái és vadászfelszerelése.
A házat kisebb állatkert veszi körül, ahol a hazai állatok mellett látható Afrika számtalan állatfaja is. Együtt él itt a vaddisznó család a bivalycsorda, a tevék és a zebra. A dámvadak között páva és gólya sétál. A kis szafari park és a Balaton-felvidék vulkáni hegyei egy csipetnyi afrikai hangulatot varázsolnak ide. A bozótost járva nem is kell csodálkoznunk, ha igazi nagyvadak kerülnek utunkba. A maszájok kerek kunyhói mellett igazi termeszvár magasodik.
Amikor a törvényi szabályozás miatt a vadasparkot állatkertté minősítették a nagyon szelíd állatoknak karámot kellett építeni. Ekkor Nagy Endre kedvenc baglya, aki 30 éven keresztül a hálószoba lakója volt, „veszélyes vadállattá” vált és külön 25 négyzetméteres vadászházat kellett építeni számára. A hangulatot még egzotikusabbá tehetjük egy különleges kávéval a múzeum melletti kávézóban, ahol akár a vízipipa füstje is elbódithat bennünket.
 

Módosítás dátuma: 2017. december 05. kedd, 12:28