Itthon - Belföldi Utazási Magazin

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Főoldal

Magyar technológiával digitalizálják a Seuso-kincset

E-mail Nyomtatás PDF

 A digitalizáció lehetővé teszi, hogy a leletegyüttes darabjait a kiterjesztett valóság segítségével, akár egy okostelefon kijelzőjén keresztül is bárki, testközelből megcsodálja – tudósít a mediapiac.com

 

A Seuso-kincs a legjelentősebb és legértékesebbnek tartott ezüst ötvösművészeti remekművekből álló késő római kori leletegyüttes, aminek a megismerése, megőrzése és nemzetközi színvonalú dokumentálása a 2014 óta zajló Seuso kutatási program egyik kiemelt jelentőségű feladata. Ebbe a munkába kapcsolódtak be a 4iG Nyrt. leányvállalatának szakemberei, akik a Magyar Nemzeti Múzeum kutatóival együttműködve több részletben digitalizálták a kincs tárgyait és az egykor ugyancsak a kincshez tartozó kőszárhegyi ezüstállványt. Munkájuk célja az volt, hogy a kincsleletet, annak jelenlegi állapotát a legkorszerűbb képalkotó technikák alkalmazásával felmérjék, dokumentálják, és tegyék virtuálisan is vizsgálhatóvá a kutatók, illetve megcsodálhatóvá a nagyközönség számára. Az eljárás során a 3D tárgy szkennelés módszerével digitalizálták a kincs darabjait, aminek eredményeként olyan 3 dimenziós modellek születtek, amelyek feltárják az ezüst minden apró részletét - olvasható a közleményben.

Több mint 1000 kép készült a tárgyakról, ami anélkül teszi lehetővé a különböző mérések elvégzését, mesterjegyek felderítését, hogy a tárgyakat károsodás, vagy bármilyen egyéb behatás érné. A 3D szkennelés során létrejövő modellek például olyan, szabad szemmel egyébként észrevehetetlen részleteket mutatnak meg, amelyekből következtetni lehet arra, hogy hogyan és milyen eszközökkel készültek a tárgyak.

 Lehetőség van annak bemutatására is, hogy a Seuso-kincs darabjai miként működtek, viselkedtek használat közben. A technika lehetőséget biztosít a lekopott felületek virtuális újra aranyozásra, a sérülések, karcolások eltüntetésére is, azaz bemutatható, hogy hogyan tündököltek új korukban.

 
Főoldal

Hirdetés

Hirdetés