Itthon - Belföldi Utazási Magazin

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Sárga villamoson…

E-mail Nyomtatás PDF

Mitől város, egy város? A rohanástól, a tömegtől, az aszfalttól esetleg a szmogtól? Nekem a villamostól. Azt mondják a gyerekkori emlékek sokkal mélyebben bele ivódnak az ember memóriájába. Édesapám - falusi ember lévén – vidéki történeteket mesélt. Én a gyerekeimnek a tujáról, a 180-as Ikaruszról, a Millenniumi kisföldalattiról tudnék regéket…

 

A szentendrei HÉV végállomás mellett az elmúlt évtizedek Budapestje elevenedik meg egy múzemban. A Városi Tömegközlekedési Múzeum az a hely, ahol én is tudok tárlatvezetést tartani a gyerekeknek, mert minden, ami itt látható egy kicsit része volt az életünknek.
Úgy látszik, más is így van ezzel, mert a termek szinte minden sarkában apák magyarázták a villamosok felhajtható rácsának kezelését kisebb nagyobb csemetéiknek.
A jegy – stílusosan – egyszerű BKV-jegy, melyet természetesen lyukasztani is illik, bár itt nem valószínű, hogy felbukkanhat egy ellenőr. A fotósok számára – márpedig ide nem szabad fényképezőgép nélkül jönni – külön váltható fényképezésre jogosító biléta is. Felnőttnek ez nem kóstál többet összesen 770 forintnál.
A termekben és a tárlókban ott van minden, ami a világvárosi lét elengedhetetlen kelléke. Nemcsak manapság, hanem már a múlt század elején is az volt: bérletek, jegyek, kalauzok táskája és az elmaradhatatlan lyukasztó. A városlakó mozog. Éjjel-nappal közlekedünk és ezt tették apáink is hajdanán.
A gyerekek számára az alapkérdés, - hogy mitől mozog – itt azután teljes mértékben megválaszolásra kerülhet. A szétszedett villamosmotortól, a szemafórig, az aszfaltba épített váltó működésétől a buszokat hajtó dízelmotorig minden látható és tapintható.
Persze az igazi szenzációk a valamikori HÉV kovácsműhely után következnek. Mondom én: szenzáció, pedig ami itt látható néhány évtizeddel ezelőtt a mindennapok része volt. Szemben velem a 556-os Ikarusz mereszti kicsit béka szerű szemeit, mögötte csuklós testvére a 180-as. HA ez a busz beszélni tudna, talán elmondhatná, hogy ismerjük-e egymást személyesen. Állt-e őkelme indulásra várva az Erzsébet híd pesti oldalán? 5-ös volt, vagy esetleg 78-as? Mert ezeken a járatokon – főképpen a hátsó peronon – kiválóan lehetett csókolózni egyetem után. (vagy helyett). Más, persze nyilván más járaton tette ugyanezt…
Jó kis botváltó, dolgoztak a sofőrök rendesen. Kalauz viszont már azokban az időkben sem ült a csuklós buszokon. A hűlt helyét azért meghagyták. Azt mondják, szinte alig maradt meg mutatóba ebből a fajtából. Valahogy nem becsüljük a múltunkat. Nemrég Erdélyben, Szováta és Kolozsvár között, egy elhagyott mellékúton egy roncstelepen láttam ugyanilyet. Hogy miképpen kerülhetett oda… Nagyvárosi legendák. Önöknek nem csúszott be a táskájuk a harmonika és a kapaszkodó közé? Hányszor maradtunk fenn emiatt…
Mögötte a piros szovjet troli. ZIU-5D, mondja a felirat. Orrán önkényuralmi jelkép, amiről akkor még nem sejtettem – mondaná Pelikán elvtárs. Nekem persze van régebbi trolis emlékem is. Sajnos azokból a csuklós trolikból egy sem maradt, még múzeumi példány sem…

Ó, és a villamosok! Természetesen sárgák – igaz vannak közöttük olyanok is, amelyeken nagyapáink zötykölődhettek a körúton, még a pengős világban. Ami szinte megdöbbentő, a kis részletek aprólékossága. Az ember léptékű tárgyak tobzódása. A villamos belső tere, mely fából készült. Élő anyagból, amitől az egész szerkezet életre kelt. Köpködni tilos! - hirdeti a szecessziós felirat, a szecessziós fülkeajtó felett. A vezető úr tekergette az isteni kurblit és az üléseken a 20-as évek kistisztviselői gurultak megfontoltan a hivatalba. Csak semmi sietség!
Aztán itt a jó öreg 1000-es, amivel már családostól rándultunk ki a Zugligetbe az 58-as vonalán. Egészen addig, amíg az első autónkat meg nem vettük. Lehet, hogy nem kellett volna. Már a sínek sincsenek meg…
Néhány hónapja még utaztunk rajta. Ez volt nekünk maga a villamos: az UV. Meg voltam győződve, hogy ez a leggyorsabb villamos a világon. Soha sem gondoltam volna, hogy egyszer múzeumi darab lesz belőle. Életem első negyven évét végigkísérte. És én már készen kaptam! Ezt már a gyerekek is felismerték, egy-két apróságot kivéve: mondjuk az a nagy piros indításjelző, az oldalán. Az én gyerekkoromban még lyukacsos kólásdoboz volt a helyén és a középső kocsinak felhajtható rácsos ajtaja volt. Lógtunk is rajta fürtökben. Ez volt a nagyvárosi folklór: egy kézzel kapaszkodni valahol az embertömeg réseiben. Érdekes, akkoriban nem volt rendőr?

A sínek a kocsiszínből kivezetnek a szabadba. A városból az elővárosokba. Szentendrére, Ráckevére, Gödöllőre, Dunaharasztiba. Sok zöld szerelvény, mindendegyiknek a az orrán hírdeti a felirat, mikortól szolgálta a gép derekasan a budapesti közlekedést. Bár nem mozognak, itt-ott a rozsda is megmarta őket, mégis olyan érzése van az embernek, mintha élnének. A menetrendszerinti járat éppen most indul a város felé – utasokkal tömve. A sok zöld matuzsálem mintha megmozdulna egy picit. A srácok nyomkodják, ami nyomkodható, ütögetik az indításjelző csengő gombját.
A múzeumban hatvan felújított jármű áll. Itt látható a gyűjtemény különlegessége a BKVT 418-as villamosa, mely 2001-ben Párizsban hírdette a budapesti tömegközlekedés dicső és gazdag múltját. És itt van a BHÉV Haraszti 4-es gőzmozdonya. Mindketten nemrég ünnepelték 120. születésnapjukat. Vajon a mai villamosokból marad valami a XXII. századra?

Városi Tömegközlekedési Múzeum
2000 – Szentendre
Dózsa György út 3. (HÉV-végállomás)
+36 (26) 314-280
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Módosítás dátuma: 2012. május 07. hétfő, 14:31  

Hirdetés

Hirdetés