Vannak akik a hegyeket szeretik, olyanok is akadnak, akiknek a vízpart jelenti a vonzerőt, sokan pedig a nyüzsgő városokban szeretik eltölteni az időt. Azonban olyan helyek is várnak ránk Magyarországon, amelyeket múljuk, kulturális örökségük és vendégszerető lakóik tesznek vonzó úticéllá. Ha már eljutottunk ide, és rászánjuk az időt a felfedezésre magunk is meglepődünk azokon az értékeken amelyek a felszín alatt rejlenek…
- Tudod-e melyik az a város, amelyik építészeti együttesével és a mellette található természeti látnivalókkal szinte egyedülálló? – kérdezte ismerősöm. Látva, tétovázásomat, és azt, hogy valószínűleg úgysem fogom megfejteni a rejtvényt, megkönyörült rajtam.
- Gyere, elviszlek Nagykőrösre. Majd meglátod, hogy igazat mondtam!
A verőfényes februári délelőtt kifejezetten alkalmasnak tűnt a kirándulásra. A jellegzetes alföldi tanyák sorát elhagyva röpke egy óra alatt érkeztünk meg a soktornyos, széles utcás városka hangulatos főterére. Ami az első pillanatban feltűnt: valahogy más volt ez a város, mint amilyeneket az Alföldön megismertem. Vajon miért is?
- Nézz körül! – bíztatott vezetőm. – Sokszor észre sem lehet venni azokat a dolgokat, amelyek miatt egy-egy település millió és millió látogatót vonzhat. Sokezren utaznak át Nagykőrösön úgy, hogy szinte észre sem veszik azokat a finomságokat és különlegességeket, amelyek sehol az országban – de talán Európában sem – lelhetők fel. Ezért jöttem veled, mint idegenvezetőd.
Nagykőrösről eddig csak két dolog jutott eszembe: egyik az érettségi – hiszen Arany János sokáig tanított a városban –, a másik a konzervgyár, ami - azt hiszem - ma már nem létezik eredeti formájában.
Bármely irányból érkezünk a városba széles utakon, szinte akadálytalanul jutunk be a Széchenyi térre, ahol a legtöbb fontos épület áll. Ez természetes, de ugyanakkor egyedi is. Az itt élő emberek számára az egyik legfontosabb esemény a piac, a kereskedelem volt. Szinte hihetetlen, de az ötvenes évek elején ezen a ma csodálatosan felújított téren még vásározók bódéi álltak és fuvarosok tolták a portékákat egyik árustól a másikig.
- A kereskedés egyik oldalról nyitottságot jelentett Nagykőrös számára, másik oldalról sebezhetővé is tette, ezért a nagyon széles utak mellett kis, kacskaringós utcarendszer alakult ki – még a török időkben -, ez segítette a védelmet és a menekülést. Ilyen településszerkezet szinte nincs is Európában. Annyira egyedi, hogy védett.
A városközpontban a mezővárosi parasztpolgárság feltörekvését és büszkeségét jelképezik az ismert és kevésbé ismert épületek. A város szimbóluma a Református templom, melynek látványos szerkezetű gótikus templom alapjait a 12. században rakták le. Nagy vészek esetén ide menekült a város lakossága: akár 2000 embert is be tud fogadni. A jelképpé vált toronysisakot 1907-ben erdélyi mintára újították fel.
Az egyházak amúgy is fontos szerepet játszottak a vagyonosodó városi polgárság életében: különösen a református egyház. A puritán kálvinizmus, - mely a hangsúlyt a munkára helyezi – szinte az egész életvitelt szabályozta: beleértve a ruhaviselés szabályait is.
- Adományokból, és hagyatékokból tekintélyes vagyon halmozódott fel és ez kialakította a körülöttünk látható egységes városmagot. Fényképezz csak nyugodtan, mert megéri! Itt körös körül szinte minden az oktatásról és a kultúráról szól.
A kiművelt emberfők jelentették a fejlődés motorját, tehát szükség volt iskolákra és oktatási intézményekre. A református gimnáziumot a hagyományok szerint 1557-ben alapították. Most a századfordulón épített szecessziós épületben működik, régi helyén pedig az Arany János református Általános Iskola. Ez a Hősök tere.
- Nézd csak! – mutatok előre - Az az épület szinte olyan, mint a pesti Akadémia. Vagy csak a szemem képrázik?
- Az a művelődési központ, mely eredetileg Városi Szálló és Nagyvendéglő volt és kaszinó működött. Eklektikus stílusú, 1885-ben emelték és tényleg erősen emlékeztet az Pesti akadémiára. Kár, hogy a mellette álló modern épület sokat ront az összképen. Most értünk el az érettségidhez.
1849 után, az abszolutizmus éveiben a nagykőrösi iskola főgimnáziummá lépett elő. Mindez azzal járt, hogy az addigi négy oktató mellé még hat „professor” kerülhetett a tanári karba. Ahogyan akkoriban mondták „A fél akadémia Nagykőrösön” tanított és lakott is, tovább erősítve a város szellemi erejét.
Közben a főtér felől a tágas Múzeum Kerten át elértünk az Arany János Múzeum klasszicista épülete elé. Az alföldi tájba harmonikusan illeszkedő földszintes épület hatalmas ősfák között áll. Valamikor huszárkaszárnya volt. Szinte magunk előtt látjuk a barna, sárga huszárlovakat és snájdig lovasaikat, akik vasárnaponként megdobogtatták városi kisasszonyok szívét! A háttérben, a Cifrakerti zenepavilonban szólt a rezesbanda…
A múzeum előtt áll az egész nagykőrösi tanári kar – hála Varga Imre szuggesztív szoborcsoportjának: Szász Károly, Szabó Károly, Szilágyi Sándor, Salamon Ferenc, Szigeti Warga Lajos, Tomori Atanáz és persze a „legfényesebb csillag”, Arany János, aki 1851 és 1860 között tanított itt irodalmat. Itt készültek balladakorszakának első gyöngyszemei, például a Walesi bárdok. Ekkortájt rendszeresen megfordult a városban Jókai és Tompa Mihály.
Visszafelé sétálva megálltunk újságot venni a hangulatos pavilonban.
- Látod. Itt minden együtt van, ami egy igazi polgárvárosi léthez kell: a Postapalota, a Városháza melynek épületét még az 1710-es években kezdtek el építeni és jellegzetes alakját a XIX. század elején nyerte el. Középpontjában zsindelyes őrtorony áll. Ennek festett órája a régi, fél várost elpusztító tűzvész emlékét idézi. Ha jól megnézed, szinte minden épületen kis tornyokat láthatsz a gimnáziumon, a az általános iskolán. Ott, – az a ma már jelentéktelennek tűnő épület – szintén Arany emlékét idézi. Azon a helyen működött az Esser-féle öreg patika, ahová a költő fejfájást csillapító porért és természetesen az íráshoz szükséges tintáért járt. A tér azután itt utcává szűkül, amelyen zömében földszintes üzletsor őrzi a kisvárosi hangulatot.
- Most nincs piacnap, de a nagykőrösi piac – amely ma már átköltözött a Kálvin térre – messze földön híres. Egyszer érdemes lesz akkor is ellátogatni ide, hogy érezd a nyüzsgő hangulatot.
- Na gyere, sétáljunk még egy kicsit a kacskaringós szűk utcákban, mert ez is megéri. Szerencsére a várost elkerülték nagyobb háborús pusztítások. Itt olyan csodálatos polgári kúriák maradtak meg, amelyeket együtt máshol nem láthatsz. Attól függően. Hogy mikor épültek, a klasszicista és barokk épületek is mutatják az itt élők anyagi jólétét és igényességét. Persze, sok felújításra szorúl, de így is megéri a sétát. Már csak azért is, mert szerintem még sosem jártál pipagyárban, pedig itt az is működik. Egyetlenként az országban.
Kicsit elfáradtunk a nagy barangolásban, meg is éheztünk ezért azután a város kedvelt vendéglője felé vettük az irányt: Nincs pihentetőbb. Mint egy kellemes délutáni sörözés a Budai Kapu vendéglőben.
Az étlapot böngészve be kellett ismernem, Nagykőrösre nem elég egy nap, de lehet hogy egy hétvége sem.
- Mondtam, hogy érdemes eljönni – dőlt hátra elégedetten barátom. – És akkor még a városból ki sem mentünk! Hallottál például a Pusztai Tölgyesekről? Itt láthatod őket a város mellett, és az is egy unikum…
- Meg ez is – mutattam az asztalon csábító két kis pohárra…
- Ugye nem csalódtál?
Hát igen! Az ember saját tapasztalataiból építkezik.
A felfedezéshez, az elmélyedéshez kevés volt az idő, de azt hiszem ide visszajövünk családostól is…
| < Előző | Következő > |
|---|
